BalranyilVendégkalauz

Wosinsky Mór: Szekszárd régmúltja

Forrás:
  1. A kelta város
  2. A római város
  3. A magyar város

A kelta város

Különös véletlen, hogy a múltak emlékei iránt annyira lelkesülő költőnk szülővárosának legtávolabbi múltja ugyanott kezdődik, a honnét ő legelső nyilvános szerepléséhez, hőskölteményeinek zsengéjéhez tárgyát merítette, t. i. a "Csatár"-hegyen.

A sok századon át szőlőművelés alkalmával megfordított talajban e hegy lejtőjén sok rozsdaette vasfegyvert s csontvázakat találhattak a földművesek, a mint még ma is majd minden szőlőbujtás alkalmával kerülnek itt újabb és újabb leletek elő. Érthető, ha e leletek alapján a nép phantasiája egykor itt vívott véres csatákat látott, népmondákat költött s magát a helyet "Csatár"-nak nevezé.

A népmondák s a Csatár-név vezette Garayt arra, hogy a Hunyadi János idejében Szegzárd határában vívott csata helyét "Csatár"-hegyre tette, s e hegy őskori leleteit s nevét is csata-árból, Hunyadi és Gara között vívott csata korából származtatja.

      Amott öreg szilfájával Csatár áll,
      Sok véres harcz gyász emlékivel,
      Miket török s tatár csaták boruja,
      S dicső Hunyadnak győzelme jelel.
                                         (Garay)
Tévedett ebben a költő, mert "Csatár" nevét nem a történelmi csata, hanem leletek alapján keletkezett népmonda után nyerhette, a leletek pedig nem Ulászló király, hanem a körülbelül 2000 évvel korábbi kelták idejéből valók

...

E tévedés azonban csak régésznek eshetnék rovására, de legkevésbé a költőnek, ki a történeten alapuló hőskölteménye tárgyát azon helyen szerepelteti, hol tényleg sok az emberi csontváz és fegyver s melyet a népmonda ennek alapján nevezett "Csatár"-nak. A költőben pedig régészt nem szabad keresnünk, annál kevésbé, mert 1833-ban hazánkban a régészet még bölcsőkorát élte s akkor a kelta-kor fegyvereit nálunk még nem ismerték.

...

Megyénk számos helyén találjuk nyomát a rómaiak előtti időkben itt lakott kelta népnek. Ismerjük a történelem és régészetből e hatalmas népnek fejlett kultúráját, vándorlásait, kereskedelmi összeköttetéseit a távoli nyugottal, a déli Etruriával, Itáliával s a keleti Maczedoniával és Görögországgal. A kelta telepek sokaságán nem csodálkozhatunk, mert hisz körülbelül egy fél évezreden át lakták vidékünket. Tudjuk róluk, hogy társadalmilag annyira fejlődtek, hogy már városaik is voltak. Ezek emlékét megőrizték a nyomukba jött rómaiak, kik az általuk alapított városoknak mindig római nevet adtak s csak a fontosabb régi városoknak hagyták meg azok idegen hangzású kelta nevét, ez történt éppen székhelyünkkel, az egykori "Alisca" nevű kelta várossal.

A nyelvészet itt csalhatatlanul mutatja, hogy e város alapítói a kelták voltak. Az "isc" végzet kelta eredetre mutat. A különféle kelta törzsek nevei majd mind "isc" végzetűek: Aravisc, Scordisc, Taurisc, Malisc stb. Salamon szerint e képzőt a cimber dialectusra lehet visszavinni, hol "ysg" mozgási, különválási törekvést fejez ki, így Ysguth=futás, ysgw=menedék. A népnevekre alkalmazva Aravisc annyit jelenthet, mint az Arav mellől kiköltözött nép; Scordisc annyit jelenthet, mint a Scordus-hegy menekültje. Alisca is Alisiát juttatja eszünkbe, a francziaországi gallusok fő- és anyavárosát.

A kelták "Alisca" nevű városa a mostani Szegzárd déli végén a Csatárhegy tövében, a dunai síkság és a nyugotra terjedő tágas, szép csatári völgynek torkolatánál feküdt, hol annak számos nyomára akadtam. Ez a szegzárdi hegyláncznak legszebben fekvő s legkedvezőbb pontja. Északról védte a várost az ős Bartinának nyúlványa, keletről a Duna áradása, mely akkor még a hegy aljáig ért; a nyugot felé terjedő völgyet egy keskeny hegyhát zárta el, ezt azonban mesterségesen keresztülvágták, hogy önönmaguknak az északi hegyláncz megkerülése nélkül kényelmes összekötő utat készítsenek a bonyhádi fővölgybe, hol a "bativár", valamint odább északkeletre a "leányvár" hatalmas védváraik voltak. Mindkét helyen eszközölt ásatásaim s az onnét előkerült leletek kétségtelenül bizonyítják, hogy a kelták birták ez erős földvárakat.

Alisca városának temetője a Csatárhegy keleti lejtőjén terjedt el, a hegyoldal felső részétől le egészen a mostani országútig. A hegyoldalon mindinkább lemosódó humus lassan-lassan felszínre hozta a csontvázakat s azok mellé rakott fegyvereket. A hegy alján, hol a humus idővel emelkedett, csak most akadtam a sírokra.

Hogy e nagy kiterjedésű sírmező ez ősi városnak hosszú időn át elhalt lakóit takarja, mutatja azt is, hogy kétféle temetkezési szokás dívott az idő alatt. Találtam hullaégetési sírokat, de hanyatt fekvő, nyújtott helyzetű csontvázakat is. Mindkét temetkezési módnál az elhalt körül állanak az eredetileg ételt tartalmazott edények, a halottnak fegyverei s ékszerei. A legszigorúbban megtartották minden egyes esetben azt a szokást, hogy a sírba rejtett összes fegyvereket: a kardokat, lándzsákat, a késeket tekervényesen össze-vissza hajlították, hogy azokat többé más ne használhassa.


A római város

A hosszú időn át békében élt s teljes szabadságot élvezett kelta népre nehéz küzdelem várt a közvetlenül Krisztus Urunk születése előtti és utáni évtizedekben. A világhódító rómaiaknak majd félszázadon át a kelták ellen folytatott harcza végre Augustus római császár alatt a Krisztus születése utáni 8-ik évben megtörte a szabadságharczban kimerült népet; a római sas Csatár és Bartina hegyein is felvillant, Alisca csendes városa is meghódolt s csakhamar egy új area nyílott fel előtte. A rómaiak első sorban a régi Aliscát szállották meg.

Rohamosan fejlődött csakhamar e régi város mert topographiai fekvésénél fogva a meghódított Pannoniának dunai határszélébe esett, a melyet az egész határvonal mentén harczosokkal sürüen benépesíteni s az egész védvonalon a dunántúli barbárok ellen megerősíteni sürgetően parancsolt a hadászati szempont.

A régi Alisca tehát csakhamar hosszú vonalban épült ki Csatártól a Bartina-hegy tövéig. Új város keletkezett a réginek északi folytatásában, melynek csak nevét tartotta meg és leigázott, szabadságvesztett lakóit vette át a hódító. Ez újabb római Alisca csak a hegy lejtőjén húzódott s a mélyebben fekvő, mostani Fő-utczában nyoma sincs a római építkezésnek. Legkiterjedtebb volt a mostani Szegzárd közepén, a Béla-téren s az innét nyugotra terjedő völgyben, a református városrészben. Itt azonban nem magában a völgyben, hanem a kétoldali hegy lejtőjén terjedt a római város

...

A pannoniai határszélen összpontosított katonai és polgári nagy munkaerővel a II. században már elkészült a nagy római úthálózatnak az a része, mely Rómából kiindulva Aliscán is keresztül vezetett egészen Galliába.

...

A főutak mellett hatalmas mérföldmutató oszlopok is álltak, melyek a reá vésett M.P. = mille passus (ezer lépés) számaival jelezték egyik állomásnak távolságát a másiktól. Feltaláljuk ez oszlopokon azt is, hogy melyik császár vagy mily alkalommal készíttette vagy javíttatta az utat. Ezekből megyénkben tizenkettőt találtunk. Az Alisca (Szegzárd) mellett, a Sárvíz partján talált példány Maximinus császár idejéből, 235-ik évből való.

Az Antoninus-féle római útikönyv adata szerint az aliscán keresztül vonult nagy katonai útnak állomásai megyénkben a következők:
- Lugione (a mostani Bátaszék)
- Ad Statuas in medio (a mostani Várdomb)
- Alisca ad latus (a mostani Szegzárd)
- Ripa alta (a mai Tolna)
- Lussunio (a mai Kömlőd)
- Anamatia in medio (Baracs, Dunaföldvár mellett)

E kitűnően épült világ-út mentén mennyivel élénkebb volt városunkban, Aliscában a forgalom, mint XIX. század után, midőn vasutunk is van. Akkor világhódító Caesárok vonultak városunkon keresztül, a világkereskedelem, katonaság s a központi kormány hivatalnokserege erre vette örökös vándorlásainak útját. Ma a vasút is csak rövid zónákból közvetít csekély forgalmat zsák utczába.

Aliscában, mint a pannoniai határszéli út mentére eső városban erődítménye is volt az itt konczentrált katonaságnak. E római védműnek a mostani Kálvária-hegy oldalán kellett állani. E hegyoldal azonban ős időktől fogva szőlővel lévén beültetve, nem csoda, ha a múlttal mitsem törődő, de szőleiket gondosan művelő gazdák e romokat alapfalaikkal együtt úgy kihányták, hogy ma már itt a régésznek is alig maradt kevés böngészni valója. Én még találtam római tégladarabokat nemcsak a hegyoldalon, hanem fenn a csúcson, a mostani keresztek helyén is. Marsigli táborkari tiszt, ki a dunamenti római emlékekről sok fontos adatot jegyzett fel, 1726-ban még látott valamit a római castrumból, melyről "Danubius" czímű művében, azt mondja: "Art destructa super monte" (lerombolt vár a hegy fölött) és "Variae hic inveniuntur Romanae inscriptiones" (különféle római feliratok találtatnak itt).

...

Ha aliscában a II. században a nagy római út s a várak építése foglalkoztatta az embereket, a III. század végén ismét nagy népnyüzsgést látunk e tájon. A katonaság nagy tömege ismét egy nemzetgazdasági nagy munkában van elfoglalva, melynek alkotója Galerius Caesar volt. Akkor ugyanis a Balaton és Duna közötti területet óriási terjedelmű mocsarak és őserdők borították. Alisca hegytetejéről beláthatatlan távolságban csak e mocsarak képezték a szemhatárt, melyek a várost észak és keletre környezték.

Galerius, ez óriási termetű pásztorfiú, kit Diocletián császár, miután feleségül adá neki Valeria nevű leányát, 292-ben Caesárrá proclamált, a Pelso (mai Balaton) és Duna között fekvő imént leírt óriási terjedelmű mocsaras őserdőket a pannoniai katonasággal kiirtatta s az ősi mocsarak vizeit Alisca városa mellett vonuló csatornával (a mai Sárvíz) a Dunába vezette (Bátánál). Ez óriási munkaerőbe került erdőirtás és csatornázással nagy kiterjedésű s kitűnő termékeny területet nyertek a földmívelésre. Galerius Caesar a sikerült nagy munka befejeztével az egész tartományt felesége után Valerianak nevezte.

A III. században Alisca hegyláncza nemzetgazdasági szempontból a szőlőműveléssel is nagy lendületet nyert, melyre már a szerémségi születésű s hadvezérből trónra jutott Próbus (+282) császár taníttatta meg a népet. Alisca hegyei: a Csatár, Bakta és Bartina környéke már akkor dőntőtte a római légiókat lelkesítő nedüt.

...

Nemcsak Bacchus, hanem a mythologiának valamennyi isteneit tisztelték Aliscában, de hogy ezek közül a katonák előszeretettel fordultak Herculeshez az érthető. A szegzárdi régi kaszinó-kertben is őriztek két Hercules-oltárt, melyek most a szegzárdi múzeumban vannak (utalva Tolna-vármegye története II. 734. lapján közlött bővebb leírására).

A római mythológia isteneinek egész seregén kívül még idegen kultuszt is honosított meg városunkban a Syriából itt állomásozó "legio II. adjutrix" (I. számú segédcsapat) s ez a napisten tisztelete volt. A napisten temploma a Bödő-hegyen állott ... s az innét előkerült ... oltárkövét most a kath. plébánia folyosóján tartják tiszteletben. E napisten Hemesa városából (Syria, Kis-Ázsiában) ide szakadt egyik imádójának síremléke pedig a megyeház kertjében regél ős időkről.

...

A IV. században már városunkban is romba döntötte a kereszténység a pogány istenek oltárait s Aliscában már keresztény hitközséggel találkozunk, melyben az új vallás szelleme és bensősége a klasszikai műveltséggel és ízléssel párosult. Tanúskodnak erről azon nagybecsű emlékek, melyek 1845-ben a szegzárdi dologház alapjainak kiásása alkalmával két ölnyi mélységből kerültek napvilágra. E lelet egy sima s egy igen díszes kősarcophagból s a benne talált tárgyakból áll. Ez az a száz mázsás koporsó, melyről Garay is írt.

A mi először is magát a sarcophagot illeti, az csaknem egészen hibátlan s igen szép fehér márványkőből készült, csak az a nagy kár, hogy felirata nincs, a miből megtudhatnók, ki volt azon mindenesetre előkelő nő, kinek csontvázát a sarcophagban találták. De részben pótolja e veszteséget a számos s igen szép kivitelű dombormű, mely a sírláda oldalait és födelét borítja és pedig: az előrészen jobbra és balra, a sarcophag szélén két egyforma mezőben, vörös alapon ugyanazon jelenet, Ámor és Psyche fordul elő. ... Ezen jelenetek fölött, a födél két szarván (acroterium) egy férfialak s mellette kenyeres kosár látható.

...

A sarcophag tárgyai közt van egy, mely hazánkban egyedül áll s ez nem más, mint azon egy darabból készült, áttört művű üvegedény, melyet közönségesen csak "vas diatretum"-nak neveznek. Ezen "vas diatretum"-ok nehéz készítésmódjuk miatt nagy értéket képviselnek. Az egész edény nem nagy s a nehézség csak abban van, hogy az edény testétől elálló, finom áttört művű díszítményeknek, betűknek stb. magával az üveggel egy összefüggő egészet kell alkotniok, vagyis egy darabból kifaragva, illetőleg öntve lenniök. Ilyen a szegzárdi "vas diatretum" is, mely habár több darabban találtatott, sőt hiányosak is egyes részei, mégis igen szépen összeállítható volt. Felirata a következő:

Áldozz a pásztornak, igyál és élni fogsz! Nem lehet azon kételkedni, hogy itt áldozásról, az Úr vérének vételéről van szó. A sarcophagban s a közvetlenül körülötte talált érdekes tárgyak a Nemzeti Múzeumban vannak.

...


A magyar város

Alisca fénykorának véget vetett a népvándorlásnak mindenfelé pusztító árja, midőn hunnok, góthok, gepidák, longobardok, avarok erre vonultak dél és nyugot felé. Városunk sem kerülhette ki e vad hordák nyomát jelző pusztulást, mert hisz éppen Pannoniának virágzóbb városai vonzották körükbe a prédára szomjas népeket. Rom jelezte tehát csakhamar egykori nagyságát.

Ez időből nem is maradt reánk Aliscából más emlék, mint az előhegyen, dr. Kramolin Emil szőlőjében s a Bakta-hegy tövében a Takler-féle szőlőben elterülő népvándorláskori sírmezők, honnét a szabályos sorban fekvő csontvázakat és mellékleteit rigolozás alkalmával széthányták s hozzám dr. Kramolin Emil szőlőjéből csak egy pár kengyelvas s Takler szőlőjéből egy edény került.

A népvándorlás sötét korszakára új fény derült, a magyarok Mózese új hazába vezette be népét.

Szorosan honfoglalási vezérek korabeli leletekre benn a városban eddig nem akadtunk. Valamivel későbbi korból az Árpád-ház idejéből, három sírmezőt is találtam városunk határában.

Az egyik a Bartina-hegyen, a római sírmező folytatásában, a Ferdinand féle szőlőben volt. Innét való két karperecz, két függő s egy díszítő tárgy, valamennyi sárgarézből. Ezek egy női csontváznak ékszerei voltak. A sírmező többi leletei egyenként kerültek felszínre s érdeklődő hiányában el is hányódtak.

A másik Árpádkori sírmező a Porkoláb-völgyben van, hol Vesztergombi György és szomszédainak szőlőiben már régóta találtak csontvázakat. 1894-ben közel 50 sírt bonttattam itt fel, azóta ismét 100-nál több sírt forgatott fel a tulajdonos. A csontvázak hanyatt-nyújtott helyzetben, lábbal kelet s fejjel nyugat felé feküdtek. Fejük néha jobbra vagy balra fordult. A sírok nagyobb része korábbi szőlőbujtási munkálatok alkalmával már megbolygattatott. A csontvázak mellett következő tárgyak találtattak: sárgarézből készült s mindkét nyitott végén rovátkolt fejjel ékített karperecz; fűzőtűhöz hasonló, nagy vas eszköz, melybe a világításra használt égő faszilánkokat csiptették; számos fehér színű, szögletes üveggyöngy; számos S alakban végződő halántékgyűrű; néhány átlyukasztott s felismerhetetlenségig kopott pénzdarab s egy-két vasból készült késpenge.

A harmadik sírmező a "Bati torok" nevű hegyoldalon van. Itt, Helyes nevű harczi lakos szőlőjében rigolozás alkalmával igen sok emberi csontvázra s azok mellett S alakban végződő ezüst és bronz függőkre, valamint négy sárgaréz huzalból sodrott nyakpereczre akadtak. 1894 őszén nagyobb munkaerővel felásattam e szőlőnek kipusztuló részét s 27 csontvázat tártam fel. Ezek átlag 60-80 cméter mélyen feküdtek csak s így érthető, hogy igen sok csontváz lett már a szőlőbujtási munkák alkalmával megbolygatva. Valamennyi hanyatt-nyújtott helyzetben fekszik, úgy, hogy a fej nyugatnak, a lábak pedig kelet felé vannak. A karok általában a test hosszában vannak kinyújtva, három esetben azonban a könyöknél meghajlíttattak s az összekulcsolt kézfejek a medenczecsonton feküdtek. Egy esetben közvetlenül egymás mellett feküdt egy felnőtt női s egy gyermekcsontváz, úgy azonban, hogy a női csontváz a rendes irányban, a gyermekcsontváz pedig fejjel keletnek, lábbal nyugatnak volt. Az egyik legmélyebben fekvő csontváznál korhadt fának maradványait is konstatáltam; valószínű tehát, hogy eredetileg valamennyinek volt koporsója, mely azonban csak egy kivájt fatörzsből állhatott, mert koporsószeget egyetlenegy esetben sem találtam. A legtöbbnek semmi sírmelléklete sem volt. Gyakrabban fordultak elő az egyik vagy mindkét oldalon a fültövön bronz- vagy ezüstsodronyból készült s laposra kalapált végükön S alakra hajlított (halánték-gyűrű név alatt ismert) függők.

E három sírmező képezi az Árpád-korból városunk összes emlékeit s történelmi emlékeink is csak I. Béla király idejéből kezdődnek, ki mint a benczés apátság alapítója, városunknak regeneratora, annak új nevet is adott, melyről Garay is ír Csatárjában.

Szegzárd nevére vonatkozó adatokat s az apátság történetét alaposan feldolgozta Fraknói Vilmos a "Szegzárdi apátság története" czímű munkában.

Legutóbbi időben eszközölt ásatásaimból és történeti feljegyzésekből állíthatom, hogy a Béla király által alapított benczés kolostor a mostani vármegyeház helyén épült. Egyik nyugati fala a megyeház nyugati keramit járdájával párhuzamosan, egy méter távolságban a föld alatt ma is megvan. A "Megváltó"-ról nevezett s Béla király sírját rejtő apátsági templom pedig valószínűleg a megyeház északkeleti sarkának helyén állott. Itt a börtönhelyiségek pinczéjében egy igen erős alapfalra akadtam, melynek egyik tégláján kidomborítva "IHS" (Jesus, hominum Salvator = Jézus, az emberek Megváltója) bélyege, tehát a Megváltóról nevezett templom monogrammja látható. Ugyane hely fölött később is egy rabkápolna állott s körülötte sírmező terül el.

Az apátság alatt, keleti oldalán terült el az apátság egykoron hírneves kertje, le egészen a mostani nagyvendéglő sarkáig.